2017. 08.25. A nyári születésnaposok közt utolsóként tenyészetünk jelenlegi legfiatalabb tagja, Oszvald is betöltötte az 1 évet. Csendes, nyugodt, barátságos, rendszerető jószág, akit kézbe venni is öröm, és takarítani sem kell utána sokáig:)
2017. 08.19. Tenyészetünk három hörije is ma ünnepli a születésnapját: az első almunkból származó Moira és Menyhért 2 évesek, Magdi pedig 1 éves lett.
2017. 08.15. Tenyészetünk egyik legváltozatosabb génekkel rendelkező hímje, Manó 2 éves lett! Kicsit már érződik rajta a kor, a korábban nappal is aktív höri azonban éjszaka még most is rendesen lemozgatja magát:)
2017. 05.01. Tenyészetünk rangidős hörije, egyben egyik alapító tagja, Martin 2 éves lett! Az újabb születésnapját újabb kerámiatálban, jutalomfalattal ünnepelte:) Szerencsére semmi sem utal arra, hogy már ennyi idős. Reméljük, még sokáig velünk marad!
2017. 03.30. Tenyészetünk rangidős hörije, egyben egyik alapító tagja, Matild 2 éves lett! Szerencsére azon kívül, hogy kicsit többet alszik, semmi sem utal a korára, szinte jobb formában van, mint 1 éves korában. Reméljük, még sokáig velünk marad, mert igazán remek és nagyon ragaszkodó hörcsög!
2017. 03.10. Legnagyobb sajnálatunkra a tavaszra tervezett almunk elmarad, mivel Magdi nem vemhesült meg:( A tenyészet létszámát már viszonylag nagynak érezzük, az állomány jelenlegi tagjaira való tekintettel úgy döntöttünk, hogy az idei őszi almunkat is ki fogjuk hagyni, és csak később alapítunk új vérvonalat, így a tenyészetünk a külvilág felől nézve átmeneti álomra vonul - de ettől függetlenül aktívak maradunk:) Reméljük, egy új kölyök kapcsán a jövőben is találkozunk!
2017. 02.22. Otelló egy éves lett! Igen, tudjuk, hogy tenyésztünk egyik legkedvesebb hobbikedvence gyönyörű fekete szemein kívül semmiben sem emlékeztet Shakespeare Otellójára, de ő a mi "szép, szőke hercegünk"! Genetikai érdekességét az adja, hogy kék anyától és fekete apától származik! (Viszont kiköpött nagyapja, Martin, aki a "Hörcsögeink" menüpont alatti képen látható.)
2016. 10.30. Olívia és Ottó összes kicsinye gazdira talált. Szép, nagy alom felnövekedését követhettük nyomon az elmúlt két hónapban. Az egyik kék fiút, Oszvaldot tartottuk meg tenyészállatként, a többi kicsi hobbikedvenc lett.
2016. 09.06. Első összkép Olíviáról teljes családjával. 1 kék lány, 3 kék fiú, 2 oroszkék lány, 1 oroszkék fiú van az alomban.
2016. 08.25. A várakozásnak megfelelően ma megszülettek Olívia és Ottó kicsinyei:) Az első fotózásukra 10 napos koruk körül kerül sor. Bővebb információ és képek ezután az Eladó picik menüpontban érhető el róluk.
2016. 08.19. Első almunk nálunk maradt kicsinyei is betöltötték az 1 évet! Moira vitte tovább a családi vérvonalat, vadas, kék, oroszék és camel kicsinyei születtek. Mirának és Menyhértnek winter-white génjeik vannak, ők hobbikedvencként élnek nálunk.
2016. 08.15. Manó legkedvesebb szórakozása, hogy élelmiszerkészletét a futókerekében raktározza el. Így varázsolja az ultra csendes futású kereket egyik pillanatról a másikra ultra hangos futású kerékké - újra meg újra:S
2016. 08.13. Augusztusban öt születésnaposunk is van, köztük az első Ottó, akinek a párja, Olívia éppen vemhes. Kíváncsian várjuk, milyen kicsik születnek a közös alomból. Nagyon kedves, közepesen aktív kis jószág:)
2016. 08.07. Őszi almunk párosa, Olívia és Ottó ma találkoztak először. Úgy tűnt, meglehetősen jól kijönnek egymással, és minden okunk megvan azt hinni, hogy három hét múlva már velünk is leszek a kicsik:)
2016. 05.01. Legújabb születésnaposunk Martin, aki azzal, hogy bemászott az emlékül eltett mézeskalácsos zacsik közé, erősen célzott rá, hogy a nagy nap alkalmából igazán illene őt is megajándékozni:) Matild párja volt, akivel az első pillanattól kezdve nagyszerűen kijött. Egyetlen almukból 8 kölyök született, akik közül 5 örökölte a papa mandarint hordozó génjeit, a másik háromból 2 pedig a ww-géneket vitte tovább.
2016. 03.30. Tenyészetünk alapító tagja, Matild ma 1 éves! Csodás höri:), és nagyszerű mamija volt 8 kicsikéjének, akik közül Moira nemrég szintén példamutatóan nevelt fel egy alomnyi kölyköt. Reméljük, még sokáig velünk marad!
2016. 03.26. Moira és Manó eladásra szánt kicsinyei mind elkerültek új otthonukba. Ketten (Olívia és Otelló) velünk maradtak, egyikük hobbitenyésztbe került, kettő házikedvenc lett.
2016. 03.03. Túl vannak az első fotózáson Moira és Manó kicsinyei. Az alomban egy bézs fiú, egy kék lány, egy kék fiú, egy oroszkék fiú és egy vadas lány van. Már nyitva a szemük, szilárd táplálékot is esznek. Az odúból még nemigen jönnek ki, ha mégis nekiindulnak, a mami hamar visszaparancsolja őket:) A kicsikről további részletek az Eladó picik menüpontban!
2016. 02.22. Megszülettek Moira (kék) és Manó (fekete) első kicsinyei. A mama és a 5 pici is jól van:) A kicsikről részletek az Eladó picik menüpontban!
2015. 11.01. Variációk szénalabdákra:) A tenyészet minden tagja egy-egy szénalabdával gazdagodott az elmúlt hétvégén. Mindenki vérmérsékletétől függően reagált az új játékra: - Matild "jó háziasszonyként" kibélelte faforgáccsal - Martin befészkelte magát, és benne aludt - Mira, a "kis boszorkány" és testvére, Moira pár nap alatt cafatokra tépte / rágta - "a növendék fiúk", Menyhért, Manó és Ottó kicsit megszaglászták, kicsit megrágcsálták, belebújtak, kimásztak belőle, szóval kellemesen és tartalmasan töltötték el az időt:)
2015. 10.07. Első almunk összes eladásra szánt picúrja új otthonra talált. Hárman (Moira, Mira és Menyhért) velünk maradtak, ketten hobbitenyészetekbe kerültek, hárman pedig házikedvencek lettek.
2015. 08.31. Első fotók első almunk 10 napos picinyeiről! Igazán változatos alom lett: 4 szín (5 színárnyalat), 4 lány és 5 fiú. További képek és információk az Eladó picik menüpontban.
2015. 08.19. Megszülettek Matild (vadas) és Martin (mandarin-kombináció) első kicsinyei. A mama és a 8 pici is jól van:) A kicsikről részletek az Eladó picik menüpontban!